DuMa

Ez az írás 2011 április 12.-én is elhangzik (elhangzott) a gömörhorkai temetőben, Édesapám 60. születésnapi megemlékezésén.
Kedves itt Jelenlévők,
még mielőtt én is útnak ereszteném gondolataimat, szeretném megköszönni a szervezőknek  Gömörhorka önkormányzatának és a Református gyülekezetnek ezt a megemlékezést, és nagyon köszönöm, hogy megtisztelték Édesapámat jelenlétükkel, és nagyon megtisztelő, hogy Önökkel együtt ünnepeljük meg Édesapám  60-ik születésnapját.

Mindannyian arra törekszünk, hogy valamilyen módon éket üssünk a világba. Hogy nyoma legyen annak, hogy éltünk, hogy gondoljanak és emlékezzenek ránk és hogy akadjon legalább egy ember, aki még a halálunk után is elmond értünk egy imát.
Azt, hogy emlékeznek-e ránk, azt manapság az INTERNET segítségével, hamar kideríthető, de az, hogy emberi lénye, egyénisége és cselekedetei hagytak-e valamilyen nyomot rajtunk, hogy hiányzik-e nekünk ez az ember, nem csak azért mert éppenséggel az apánk, hanem azért amilyen ember volt, amiért harcolt.
Mondják, hogy az igazság harcosainak értelmetlen az élete, mert őket elnyomják és elhallgattatják. Pedig ez nem így van. Megmagyarázhatatlan dolog a számomra, hogy apámban ott lobogott a tűz a Dusza féle jól ismert impulzivitás. Ott volt benne az akarat, az igazságra való szomjúhozás, de ennek ellenére a sok harc a nem megértettség, a felszínesség  és az állandó anyagi bizonytalanság felemésztették.Felemésztette egyszerű okból, és ugyanazon okból, amiért jelenleg a szlovákiai- magyar irodalom- és színházkritika, művelődésszervezés a mondhatni nihilizmus állapotában van, mert ez az félmilliós magyar kisebbség nem tud fenntartani legalább egy tisztességes újságírót, aki a szlovákiai magyar kulturális mozgolódásokról írna, és összefogná azt. Apm szellemi utánpótlása adott, jó magam is megvagyok győződve arról, hogy az itt jelenlévők között is van olyan aki szívesen csinálná,  és csinálja is (már amennyire lehet),de alamizsnáért és későn fizetésért nem megy. Mint ezt apám is mondotta vala: A rendezvényekre utazni kell, az utazáshoz pedig autó kell, az autóba üzemanyag, és ugye kell egy jó vízhatlan cipő.Meg kell egy jó fényképező is, hogy azért az írásokat képek ékesíthessék. Én kibővíteném: szállodában aludni nem kell, mert  kulturánk hírvivőjének mindig adnak ingyen szállást meg reggelit, hogy Gömör, Bodrogköz, Garammente, Mátyusföld és a Csallóköz is az otthona legyen, hogy amikor távol van szeretteitől, mégis érezhesse az otthon melegét. (Mint ahogy a szegény néprajzos jár Erdély-országban: Adjatok egy pohár vizet, mert olyan éhes vagyok, hogy azt sem tudom, hol fogok aludni) .
Dusza Pista mégis miként tudott utazni, és sok helyen ott lenni? Azt, hogy sok rendezvényre elmehetett, és sok fesztiválon zsűrizhetett és válogathatott, Édesanyámnak és még akkor működő vállalkozásának köszönheti. Itt szeretném hálámat kifejezni neki, apa nevében,  mert nem egy  szolgálati út előtt sírta el magát, hogy mennyire szégyenli, hogy neki anyámtól kell pénzt kérnie.  A mi családunk a szlovákiai magyar kultúra oltárán feláldozta magát, apámnak az élete, anyámnak az egészsége ment rá. Az utat e két ember megmutatta, az ösvényt járhatóvá tette. A kérdés az, hogy járunk-e majd rajta. Kérem ezt tőlem senki se vegye kritikának, hanem útmutatásnak, mert apám cselekedetei erről szólnak.
Mi lenne ha apám 60 éves lenne?
60 évesen az ember már inkább a nyugdíjra és a pihenésre gondol, de biztos vagyok benne, hogy nála ez nem így lenne. Hajtana tovább és ezzel együtt minket is. Talán már végre  rábeszélhető lenne arra is, hogy tanítson, hogy átadja azt a sokat és értékeset ami benne van (volt). Ő ezzel ütött éket a világba, csak hát volt annyi humora, hogy Ő az éket magával is vitte. Magával vitte érzéseit, indulatát, harciasságát, rálátását és azt a rengeteget szeretetet, amivel egész lénye tele volt. Nem tudta átadni, még nekem sem teljesen, és talán nem is akarta. Mert megértette, még egy embert a családból feláldozni nem lehet.
Hogy mi történik velem?
Biztos jó néhány olyan dolgot csináltam, amiért Dusza módon leteremtene, de számtalan dolgot is, amiben biztos vagyok, hogy jobban csináltam és csinálok, mint ahogy Ő, és büszke kitartásomra. Magamról beszélek, mert csak magamat tudom hozzá mérni. Másról ezt megtenni nem tudom. Jómagam, nem folytatom azt a harcot, amit a végén elveszített. Én ebbe nem akarok belekeseredni, különben-is, van millió  más dolog, ami az őrület határára kergeti az embert. De magam is harcolok, az igazamért, mások igazáért, Istenért és emberért. Mert van egy szint, ami alá nem adhatjuk. Főleg, ha már megmutatták az utat is. Standardizált, közhelyes világ az, amiben élünk, erre amire éppen nincsen norma, az-az erkölcs, tisztesség és műveltség. Erre mondaná apám: Normálatlan világ ez. 🙂
Apa, az égiekkel együtt ünnepeljük születésnapodat. De most Te ajándokozol meg minket gondolataiddal :
DUSZA ISTVÁN: Csillagokat nézni a kútban
Szívszorító volt ugyan, de a látvány vonzása mindig legyőzte a mélység keltette félelmemet. Szülőházam udvarán még volt egy kút. (Lám, most döbbenek rá, hogy nekem még volt/van szülőházam. Az utánam járó nemzedékeknek már csak elvétve.) A kút mohos kövekkel kirakott fala egy tenyérnyi vízfelületet fogott közre, fentről legalábbis ez így látszott. Óvtak, féltettek: fölé ne hajoljak! És mégis… Egy népmese varázslatának hittem, hiszen abból olvastam ki, hogy mély kútban fényes nyári napokon is megláthatók a csillagok. Egyszer aztán nekem is sikerült a varázslat, s azután még sokszor. Minden alkalommal, ha elhagyott mezei kutakra találtam, de akkor is, ha a gömöri, vagy bodrogközi dombokra épült házak udvarán a sziklába vágott kutak mélyébe pillantottam. Gyönyörű ez a játék ma is. Fényes nappal jó csillagot nézni

Drága Barátaim, nézzünk bele mi is életünk  kútjába, lelkünk kútjába, és a mai napon a legfényesebb csillag ami fényes nappal is látható lesz az apám csillaga. Merítsünk fényéből, hogy minden sötét pillanatunkat, és életünk sötét szakaszait az Ő fénye ragyogja be, mert az igazság harcosának fénye a nappali sötétjében a legerősebb.
Boldog születésnapot Apa. Isten éltessen és tartsa meg lelkedet az örök életre.