Bejárat > Cars, FreeStyle > Miből lesz a cserebogár, vagyis vettem egy Audi-t…

Miből lesz a cserebogár, vagyis vettem egy Audi-t…

Gondolom már feltűnt, hogy drága bébisárkányom eladó sorba került., és persze nem azért mert ezentúl autó nélkül akarok élni, hanem azért mert úgy hozta a sors, és legfőképpen még az égiek is úgy akarták, hogy csere legyen.
A történet ott kezdődik, hogy én már egy jó ideje tervezgettem a cserét, de sokáig halasztódott a dolog, és az időpont 2009 év végére lett lefixálva… Ebbe én bele is nyugodtam, mert aláírtam a Volkswagennél az új munkaszerződésem, ami már meghatározatlan időre szól, és már így én is jelentkezhettem autóra a gyárban. (Nálunk a 30 000 km-es szolgálati kocsikat lecserélik, és az alkalmazottaknak adják el.) Örültem is, mint majom a farkának. Mondtam, hogyha jön egy DSG váltós Passat Golf Variant, esetleg egy Cross Touran, akkor lecsapok rá. Erre, magyarul mondva becsap a ménkű, mert ugye én közben hevesen keresgéltem az interneten is autót. Természetesen ott már csak a prémiumból.  Audi volt a fő cél, mert az A4 és az A6 is tetszik. A BMW és Mercedes Benz nekem egy kicsit idegennek tűnt, de mind a két márkát tisztelem.
Találtam is a neten 2 potenciális jelöltet:
1.: Audi A6 Avant 2,7 V6 biTurbo Quattro Tiptronic. 250 lóerő meg 370Nm nyomaték. Bikaerős motor.
A kocsi 2002-es évjáratú és 101000 km-es volt. HAHA, de ez mind hazugság volt. Az autóban minimum 200 000 km, és szerintem elég sok sebből vérzett. A lényeg, hogy sajnos nem ő lett a győztes, pedig a navigáción kívül full-full extra volt. Itt köszönném meg Erzsébet néninek a segítséget a technikai állapot felmérésben. Igen,2 nővel mentem el megnézni a kocsikat. Erzsébet néni több, mint 15 éve a Volkswagenben dolgozik, mint minőségellenőr. Ő azt is látja és hallja, amit más nem is tud, hogy van. Köszönöm a segítségét.
Következik a második jelölt, ami logikusan nyert. Szerelem volt első látásra.
2.: A Bytca-i A6 Avant sokkolása után elindultunk Losonc felé, hogy megnézzük a nagy Ő-t. Egy fekete Audi A4 Avant 3,0i V6 Quattro Tiptronic-ot.  Az autó 220 lóerőt ad le 6300-as fordulaton és 300Nm forgatónyomatékot 3200-as fordulaton. Az autóban nincs TURBÓ és egyéb ketyere, ez egy igazi túra motor ebben a kocsiban, kb. félmillió kilométeres szavatossággal. Mivel az A4 Avant nem egy nehéz autó még, nagyon könnyedén mozgatja.
Az autó mondhatni 2002-es, és eredeti 114 000 km-rel vettem. Szervizkönyves, Ausztriából behozott darab.
Ami a  felszereltséget illeti, aránylag tisztességesen felszerelt, de eléggé logikátlanul.
Ugye ott a Quattro, a világ legjobb négy kerék meghajtása, és az 5 sebességes TipTronic. Van fekete bőrülés, 6x CD váltó,6xlégzsák,ESP, 2 zónás klíma, tempomat, xenon lámpák, automatikusan sötétedő tükrök, és még millió egy marhaság… DE!!! Nincs benne könyök (kéz) támasz elől és ülésfűtés sem. Ezt nem értem, ki az a hülye, aki nem rendel bőrhöz ülésfűtést? Meg hiányzik a board computer, nekem csak az alapfunkciós nagy kijelzős maxi dot van, ami csak az mutatja mennyi km-re van benzinem, és hány fok van kint. Ez végülis elég, az átlagfogyasztás gondolom néha elég ijesztő lenne.
Az autóról még külön is írok. Kezdetnek legyen ennyi elég.
Tehát a kocsit még akkor lefoglalóztam, és pénteken mentem el érte. Az autó 2009. június 22.-én kapott pozsonyi rendszámot. Innentől számítódik, hogy nálunk van. Ennek mér 2 hónapja. Az autó csodálatos. A Polo-t 2009. június 24,-én adtuk el. Egy 20 éves pozsonyi srác vette meg. 20 éves voltam, amikor mi vettük a Polo. Őszinte leszek, megsirattuk az autót, mert diákként ez egy tökéletes első autó volt. Keveset fogyasztott, megbízható volt, és a maga módján nagyon kényelmes, és abban volt ülésfűűűűűűtéééééés.
Sokat segített a szlovákiai Audi klub, aminek most már én is büszke tagja vagyok. Nagyon jó társaság, nagyon jó autókkal. Szlovákiai Audisok, tessék csatlakozni.
Az autó lecserélése 10 napba telt, és még hogy válság van. haha

Wrooom Wrooom - Ez  már motor

Wrooom Wrooom - Ez már motor

Erre mondják, hogy letisztult forma, és még szép is?

Erre mondják, hogy letisztult forma, és még szép is?

Fa és bőr, nemes anyagok egy autóban....

Fa és bőr, nemes anyagok egy autóban....

Markán övvonal...

Markáns övvonal...

Mint egy női formás fenék...

Mint egy női formás fenék...

Az első tankolásnál...

Az első tankolásnál...

6 henger, 30 szelep, 3 liter, 220paci, egy erős érv, hogy ne előzgessen akárki.

6 henger, 30 szelep, 3 liter, 220paci, egy erős érv, hogy ne előzgessen akárki.

  1. Peti
    június 1st, 2010 21:01-nél | #1

    nagyon szép autó, és szuper lehet a hangja (végre nem egy koromokádó, traktorhangú diesel), na meg nem utolsósorban az ereje! Sok szerencsés km-t, és ne legyen vele semmi gond!

  1. december 31st, 2009 03:37-nél | #1