Mondta ezt Walt Disney (1901. december 5. — 1966. december 15.) aki Mickey Egér (Mickey Mouse) alakjának és társainak kitalálója volt. A maga műfajában egyedi és zseniális. A legkellemesebb úton mutatja be mindenki számára, hogy a jó mindig győz a gonosz (rossz) felett, hogy a szeretetnek minden felett van hatalma, és hogy a szépséget  nem a külsőségekben kell keresni, hanem belülről. A belülről áradó szeretet, és tisztaság az, ami igazán össze tud kötni két embert. Közhelynek tűnhet, de Walt Disney filmjeiből és rajzfilmjeiből sokat tanulhatunk. Pont azért, mert egyszerű, és gyakran az egyszerű emberek sorsát mutatja be. Walt Disney meséi és filmjei korhatár nélküliek. Ne felejtkezzünk el arról, hogy rengeteg klasszikus Grimm és Andersen mesét filmesített meg.
Ebből már mindenkinek egyértelművé vált, hogy a 4. napon, és egyben az utolsó napon Euro-Disneylandet vettük célba, de jöjjenek szépen sorjában a dolgok.
A montmartre-i csoda után sikerült reggel vmi emberszabású állapotba kerülni. Gyors pakolás, reggeli (ami megint egyszerű, de nagyszerű volt), és sipirc a buszra. Irány Disneyland. Az út kb. 30 percet tartott, ami arra volt elég, hogy végre emberi állapotba varázsolja magát mindenki. Rövid tanakodás a buszon, hogy ki kér komplett Disneyland és Disney Studios jegyet, vagy pedig csak sima Disneyland-es jegyet. Az ár borsos a felnőtt komplett jegy 62€ és a gyerek 54€(11éves korig) . A sima Disneylandes pedig 51€ felnőtt és 43€ a gyerek. Sokan lemondtak a stúdiókról, de nem sokáig, mivel vezetőnk (köszönet érte) kedvezményes jegyeket intézett nekünk. Így a komplett felnőtt 45€ és a gyerek pedig 37€ volt, ami nagy különbség, ezért pár ember kivételével, mindenki komplett jegyet vett, és aki komplett jegyet vett,jót vett, mert a Disney Studiokat kihagyni vétek lenne.
-Ajánlom, hogy vegyek mindenkmi Sky Pass-t. kb. 10 €, de mindenhova, külön vonalon lehet bejutni. Nem kell sorba állni.-
Tehát, a jegyek vétele után csoportba szerveződés.  Mi először egy 5 tagú csoportba szerveződtünk (Bea, Vera (néni), Jutka, Niki, és szerény személyem). Ebből az összeállításból rossz nem sülhetett ki, de ami estére kisült, az sosem felejtem el. Ezekről az emberekről csak szupelatívuszokban (magamat kivéve)  tudok beszélni, nagyon jó társaság volt. ( Szerintem meg kellene ismételni.)
Szóval indulnánk beféle, erre Beát (az őrült fogtechnikus) nem engedik be, mert van nála egy doboz sör (Corgon-:-D) Ki kell mennie meginni. Mi szakadunk a nevetéstől, erre 3 perc múlva már meg is jelent. Sört benyalta, és ezt, hogy adta tudtunkra?(Ezt mindenki fantáziájára bízom.) A lényeg, vagy 10 percen keresztül röhögtünk. Én majdnem beszédültem egy virágállványba a röhögéstől. Szegény biztosági őrök, azt hitték megkergültünk. Mire végre lenyugodton, elindultunk. Mivel az első részen egy nagy Boulevard található, ezért azonnal shoppingolással indítottak a lányok. Én csak KV-t ittam, meg sütiztem (hízzon még a seggem). Etetés, itatás, büfiztetés és pelenkáztatás után végre elindultunk. Ekkor már Nikivel be voltunk sózva, mert legszívesebben mindenött lettünk volna egyszerre. Na de mindent sorjában a 11 órai felvonulást vhogy kihagytuk, de a Szellemkastély (Phantom Manor – Haunted Mansion) nyújtotta élmény kiengesztelt minket. Aztán tévelyegtünk egy picit, mert a Disneylandes térképből senki sem ment ki. Kolbászoltunk körbe körbe, meg fotóztunk, mint az eszelősök, egyszer csak elértünk Indiana Jones hullámvasútjához. Itt kisebb görcsökkel (nyak, gyomor) folytattuk bolyongásunk a Karibtenger kalózai felé. Itt egy kicsit vizesek lettünk, de ez nem volt baj, mert Jack Sparrow kapitány a lányokat (Niki és Jutka) azonnal felizzította. 
-Itt jegyezném meg, de a videókon is látni. Minden nagyon autentikus és élethű. Néhol túlságosan is, ha az ember engedi,hamar kiragadja őt a valóságból.-
A Karib tenger kalózai után következett az én reszortom, még pedig a Star Wars részleg (Discoveryland).  Itt megint hullámvasutaztunk (Space Mountain: Mission 2) Gondolom a sikítás mindent elárul. Nah, szerencsére a Mcdönci kaja annyira megülte a gyomrom, hogy nem jött ki semmi. Majd következett a Star Wars, amelynek titka egy virtuális valóság kabinban rejlett.  Nagy buli volt, és majdnem becsúsztam két üléssor közé. Sokáig ez volt a nap fénypontja. Star Wars után marhsákodtunk egy kicsit a kisgyerekeknek való forgó csészékben (ezt már Vera (néni) nem vállalta magára, nem is tudom miért…) , amibe 4 en ültünk. De a mai napig nem tudom, hogy fértünk le. A csészék után kóvályogtunk fel-le.
-Nekem sikerült fél literesnél nagyobb üvegű ásványvizet vennem, ez volt az első alkalom, hogy ilyet  találtam Franciaországban. Ilyen drága vizet utóljára Izraelben ittam 2000-ben.-
A kóválygás után kicsit megpihentünk egy padon, és vártuk a csodát (Once upon a dream), ugyanis 16:00-kor kezdődött a nagy felvonulás. Mickey egérrel, és barátaival. A legismertebb Disney figurákkal. Egyszer ha ott jár az ember, mindenképpen  átélni, és látni kell, de akár többször is.
-Gondoljátok, hogy gyerekes?! Lehet, de annyi pozitivizmus, jó és szép van benne, hogy egy picit elfelejti az ember búját és bánatát. Igen, ez az, néha pont erre van szüksége az embernek, hogy  “olcsó” vigaszt találjon, és egy kicsit hagyja magát elvarázsolni. Nekem bejött.-
A nagy promenádé után átvonultunk a Disney Studiosba, amiről kiderült, hogy ott van aztán a buli. A lányok kajáltak, Jutka kivételével, aki velem együtt shoppingolt. Én csokit vettem, Ő pedig a kislányának Minnie egérke (Mickey egér barátnője) füleket.
Majd gyors gyülekező. A Finding Nemo (Nemo-t keresve) fergeteges menetre sokat kellett várni, ezért toronyirányt vettük a Hollywood Tower Hotelbe.
-Ha akkor tudjuk mibe megyünk, akkor nem megyünk be.-
Röviden azt kell, hogy mondjam. Félelmetes volt. Autentikus az egész. De erről nem írok. A legjobb dolog. Nézzétek a videókat:
1.rész, 2. rész, 3. rész,
-A Hotelben, már 6an voltunk. Ekkor már Vali is csatlakozott hozzánk (Niki tesója). Vali bebizonyította, hogy káros vagyok az egészségre, mert amit a Vali rajtam nevetett, az már sok egészségtelen volt, de én inkább azt mondom. Válljon egészségedre. Igen, itt én voltam a hibás, beleéltem magam a hotelbe.:-)
Vali egy külön WAAAAAAAAAA, teliszájjal ordítva, csak neked.
A Hotel után kiakartuk próbálni a legbrutálisabb hullámvasutat, ami Disneylandben található, de bizonyos okok miatt zárva volt. Visszamentünk a Nemo-s akcióhoz, amiből sajnos kimaradtam. Ekkor döntöttem el, hogy lefogyok. (Gondolom, így már érthető, miért maradtam le.)
Mikorra kijöttek a lányok, addigra elkezdett esni az eső, és már lassan eljött a nap vége. Én még vettem az útra kaját (szerintem soha többet nem fogok annyit hambira várni, mint akkor), és elindultunk a kijárat felé. Közben az eső is eleredt.  Párizs könnyes szemmel búcsúzott tőlünk.
Hazafelé úton többék-kevésbé aludtunk, és hamarabb is értünk haza, bár még Pozsony előtt egy rövid pihenőn sikerült összehozni egy csoportképet.
Május 11.-én 12:35-kor megérkeztünk Pozsonyba. Hát ennyi volt röviden.
-Most érzelgős leszek, de  egy kicsit fátyolosan látok (talán könnyes a szemem?), és egy picit összeszorult a szívem. Nagyon jó volt,  és ez az egész ismétlést kíván.  Monoton zeng a fülemben: Vissza, Vissza, Vissza…
Ki tart velem újra?Kinek van bátorsága utána menni az álmai után?-

Disneylandes- Elit Alakulat-Photo by Vera (néni)

Haunted Mansion

Indiana Jones Sátra....

Pirates of The Carribean - Jack Sparrow, egysze rezzel menekült

Egy "igazi" X Szárnyúúúúú

A Promenádé vége... A Disney kastély

Ehhez nem kell kommentár, egy ZSeni és alkotása

Hollywood

Hollywood Tower Hotel - Terror Hotel

Csoportkép

A bűvös 3. nap. Május 9. szombat.
Erről a napról, majd még írok egy külön bejegyzést, mert különleges dolog történt velem ezen a napon.
Reggel 7kor ébresztő. Gyors készülés, és irány reggelizni. A reggeli egyszerű volt, de nagyszerű.  Belaktam, mint tót karácsonykor. Olyan Baguette-t és finom kalácsot még sosem ettem. Megittam egy nagy kübli kávét, és bevettem a 600-as Ibalgin-t (tuning tabletta), hogy bírjam a gyűrődést.
Fél 9kor felmásztunk a buszba, és elindultunk Verailles-ba a Napkirály (XIV. Lajos) palota komplexumába.
Érkezés 9 után egy picivel, sorbanállás a jegyért (13,5€), és hurrá körbejárni. A palota gyönyörű, de kívülről pompásabb, mint belülről. A betléri kastély sokkal szebb belülről, de a pompa így is páratlan, mert a tükörterem a velencei tükrökkel mindent felülmúl.
Versaillesnak szépsége, viszont a parkjában rejlik (9€ a belépő), amely egyedi a világon. Szökőkutak, tavak, bokrok, fák…. De ott van a Parkban a “Nagy” Trianon palota is, ahol a megcsonkították és meggyalázták a magyarokat. Nem vagyok egy vad irredenta, egy viszont biztos, az Isten adott elég nyálat, hogy ott köpjek  “Nagy” Trianon előtt egy Istenieset, amiben minden bánatom, keserűségem benne volt.  Mivel a “Nagy” Trianon palota a park végén van, ezért egy kis személyszállító kocsiban tudtunk csak eljutni (6,5€), ezért a köpködéses akció után, már indult is vissza velünk a szekér. A Trianon Palotánál csak Pék Jutka és én voltam, de szerintem mi törlesztettünk mindenkiért…
Lassan gyülekeztünk, és elindultunk Párizs modern negyedébe a De Fance-ba, ahol csodálatos üveg felhőkarcolók vannak. Ott található továbbá a modern diadalív, és egy csodálatosan szép és modern bevásárlóközpont. Mivel csak egy óránkt volt, ezért a shoppingolás helyett felmentünk a de Fance (modern diadalív, 13€) tetejére, és ott csodáltuk a gyönyörű látképet.  Aztán mikor lejöttünk, akkor Bea ( a fogtechnikus) megint alkotott két nagyot, de akkorát, hogy szegény Jutkával, majdnem leestünk a lépcsőn a nevetéstől. A modern negyed után a Notre Dame-ot néztük meg, ami engem teljsen mértékben elvarázsolt és rabul ejtett. Minden várakozásom felül múlta. Nem csoda, hogy a világ egyik legszebb katedrálisa. Kb. 40 percet időztünk ott, de gyorsan elrepült. A Notre Dame teljesen magával ragadott, és megért volna egy misét, de sajna csak ima lett belőle. A Parfüm Múzeumban egy kicsit csalódtam, de a szebbik nem képviselői nagyon élvezték. Azt hiszem, ennyi nekik minimum kijár. Én elméláztam, és pihentem, mert ami ezután történt velem, azt egy külön posztban fogom részletesen taglalni.
A parfüm múzeum után kaptunk 1 óra szabadot, hogy bekajáljunk. Ez bőven elég is volt. Én a Mc Dönci-ben (Franchise rendszer, mindenütt ugyanazt a sz@rt kapod, nem ér meglepetés.) tömtem a majmot, 6 apróság társaságában, és hihetetlenül hangzik, de itt kezdődött el velem a párizsi, vagy montmartre-i csoda. Kajálás után elindultunk a Montmartre-ra. Ugye nem kell senkinek sem mondanom, hogy a világ összes vmire való költője, írója, festője, szobrásza élt itt, és alkotott. A bohémizmus fellegvára, amelynek a tetején egy templom áll a Sacré Coeurt, amelyet Párizs legrégebbi templomához csatoltak. A Montmartre-on (mártírok/menyétek dombja) fejezték le Párizs első püspökét, St. Denis-t. A templom előtt álomszép a kilátás a városra. A Montmartre-on kaptunk kb. 1,5 óra szabadot. Én bankomatot kerestem, mert karikatúrát akartam rajzoltatni, aminek eredménye is lett. Van egy montmartre-i karikatúrám. Vettem képeslapokat, és posztereket, és 2 db Henri Toulouse-Lautrec poszter másolatot. (Az eredetiek kisebb vagyont érnek). A Montmartre után még megnéztük kívülről a Moulin Rouge-t, ekkor már este 10 volt, és a Moulin Rouge után elindultunk vissza a szállás helyünkre, ahol még a srácokkal egy kicsit sörözgettünk, majd elmentünk aludni, hogy másnap Disneylandbe teljes erővel ébredjünk.

Trianon...

De Fance

Notre Dame – Interieur

Sacré Coeurt

Montmartre - A bohémizmus bölcsője

Mint már írtam, pár napot a mesés Párizsban töltöttem. Évek óta nem volt ilyen élményben részem. Egy hete már,  hogy elindultunk Párizs felé, de az élmények még annyira frissek, mintha most is, egy másik dimenzióban újra átélném az egészet.
Csütörtökön május 7.-én indultunk délután 14:30-kor. Természetesen én már az utazás első percében sikeresen bemutatkoztam, mert én voltam az utolsó akire vártak. Égtem is, mint a Reichstag, de sajnos nem tehetek róla. Fehér bébi sárkányom (az autóm) éppen kezelés alatt állt (erről egy másik posztban), és mivel anyám komámat feltartotta, így késve érkezve, én lettem az utolsó. Szóval sikerült rendesen bemutatkozni, bár amúgy sem tudok igazán elveszni a tömegben, de azért talán mégsem kellett volna így bevonulnom Párizsba.
Gyorsan lecuccoltam, és már indult is a busz. Szerencsére sikerült gyorsan megnövelni a két ülés közötti távolságot, így mindenki kényelmesen elfért.  Bár azért Bea (a fogtechnikus) kiosztotta a biztonság kedvéért az észt. Kedves szomszédomnak, nem tartott sokáig, már az első pihenő helyen tegeztük egymást, és a második pihenőnél már söröztünk. Az út egész gyorsan telt úgy kb. éjfélig. Volt filmvetítés, ami tompítja az agyat, de aludni nem lehet tőle, és ráadásul a buszban olyan meleg volt, mint a keltetőben. A klíma csak itt-ott fújt vmi sarki jellegű levegőt, ennek ellenére viszont minden jó volt, és az  éjszakát sikerült átvészelni. Mivel közvetlenül a hátsó ajtó után  ültem, ezért csak egy korlát volt előttem, ami bőséges kárpittal volt bélelve, így persze a lábam nem tudtam kinyújtani, ami azt jelentette, hogy a térdem 3 óra behjatott állapot után irdatlanul elkezdett fájni. Mivel nem igazán akartam ficánkolni, így szenvedtem egy picit.  Éjjel viszont Niki és Lubka lefeküdtek a padlóra (bár szegények aludni nem aludtak), így az egyik hely mögöttem kiürült. Az ülést hátrébb döntve, elértem azt, hogy a lábaim fel tudtam tenni a korlát tetejére, és ennek köszönhetően  sikerült aludnom 4 órát, ami már maga volt a megváltás.
- Az úttal kapcsolatban megjegyzem, részben alapiskolásokkal voltunk a buszon, és elkezdtek az elején magázni. Kicsit kellemetlen volt. Külön kértem őket, hogy tegezzenek, mert ez nekem így kellemetlen. Ennyire öreg lennék már?Nyugtassatok meg, hogy még nem. Kérlek. -
Egyszer csak reggel lett, és kb. 7 körül mindenki elkezdett ébredezni, és már Franciaországban jártunk, olyan 60 km-re Párizstól, majd picivel később olyan 30 km-re Páűrizstól megállunk reggelizni és tisztálkodni.
-Bár eddig még nem sok előnyöm volt abból, hogy férfi vagyok, azért ezen az úton sikerült kihasználnom minden előnyét. A WC-n nem kellett kilométeres sort végigállnom, hogy mosakodhassak és rendbe tegyem magam- Szóval a mosakodás útán jött a reggeli, finom házi rántott pulykamell formájában. (Köszi Nagyi). A reggeli után úgy egy órával pedig már az Eiffel torony előtt álltunk, és én előttem az első képet Párizsban.
In Medias Res, üssünk rést a médián. Hamar sorba is álltunk, hogy az elsők között juthassunk fel  a torony tetejére, így kb. egy 40 perces ácsorgás vette kezdetét, és közben különféle sötét és még sötétebb elemek kínálták nekünk portékáikat, amely általában az Eiffel Torony különféle méreteit jelentette. 1€ 5 db. Eiffel Tornyos kulcstartóért nem is rossz üzlet, már bánom, hogy csak 5 db-t vettem, azt is a Versailles előtt. Lassan sorra kerültünk, megvettem a 13€-s jegyet a legfelső szintre, és 10 perc múlva, már az Eiffel-Torony tetejéről figyeltem Párizst. “Párizs lakossága 2005-ös becslések alapján 2 153 600 fő volt, mindez közel 105,4 km² területen.”(Wikipédia). Mondhatni, akkora, mint Budapest, de nem. Területre sokkal nagyobb.Ez látható a látképeken is. Párizs nagysága, már maga csodálatos, de modernsége még ezt is felülmúlja.
Az Eiffel Torony meghódítását egy kis Hajókázás követte a Szajnán. A kikötőbe gyalog mentünk, érintve azt a sugár utat, amelynek végén az-az alagút van, ahol Lady Diana Hercegnő tragikus körülmények között életét vesztette.
A Hajókázás, nagyon praktikus, ajánlom mindenkinek, aki Párizsban jár, mert olcsó(9€), és sok mindent lát az ember, igaz csak kívülről, de mégis látja.  Például a Notre Dame-ról, csak a hajóról lehet vmire való képeket készíteni. A szajnai hajókázás után a Louvre felé vettük az irányt a Champs Elysées keresztül. Röviden annyit írnék, hogy csodálatos, és mivel május 8. nagy ünnep ( A II. Világháború vége, a németek kapitulálása) Francia lobogókkal (bléé, broááf) volt feldíszítve az egész, majd a Place de La Concorde-n lefényképeztük az Obeliszket,  és  beléptünk a Louvre parkjába.
-Egyszercsak vér- és hullaszag csapta meg az orromat, a Place de La Concorde-n, majd egy nagy csattánást hallottam, amikoris a Gillotin a Place de La Concorde-on lecsapta Mária Antoinette fejét.-
-Louvre:  A világ egyetlen olyan múzeuma, ahol i. e. 5000-től i. sz. 1848-ig egy helyen találhatók alkotások. A leghíresebbek: az oroszlánfejű egyiptomi istennő, Szekhmet, IV. Amenophis fáraó szobra, a szamothrakéi szárnyas Niké-szobor, a milói Vénusz, későbbről pedig Leonardo da Vinci Mona Lisája.-
Az üveg piramas azonnal elvarázsolt, de sajnos hamar kiábrándultam, mert a franciák sikeresen bemutatták magukat.
- 1.Csoportként a csomagokat nem lehet, csak egybe leadni. Szóval egy ideig eltartott. Nem szabad csoportnak kiadni magatokat. 2.Vettem filmet gépbe, de sajnos hibás volt, és nem vették vissza. Ugrott 6 €.-
Annak ellenére mégis kiélveztem Louvre-t, már amennyire 2,5 óra alatt ki lehet élvezni. A Mona Lisa, hmm, hát kicsit csalódtam, de a vele szemben lévő Kánai mennyegző óriás festmény, annál bámulatosabb volt.
Becsületemre szóljon, bejártam az egészet, bár nagyon rohantam, mert 7kor jött a busz, és még kajálni is kellett, mert a szállás helyen nem igazán lett volna rá lehetőség. Eljött a 7 óra. Irány a szállás hely.
17 óra buszozás, meg egy  nap Párizs után végre ágyat láttam, meg melegvizet. A szálloda low-cost volt, de tiszta. Zuhanyzók és WC-k a folyosókon voltak, de meglepően nem volt zavaró, és tiszta is volt. Asszem ilyen esetben nem kell luxus hotelbe menni, ez is megteszi, amúgy is csak aludni jártunk oda, azt is csak 2 éjszakára.
Zuhanyzás után még sétáltunk a srácokkal (Laci és Robo) egyet. Majd lefekvés előtt még Robo-val kölcsönösen elkalapáltunk egymást kártyában, és elmentünk aludni. Következzék a 3. nap, ami elég köpködősre sikerült…
A képek előtt egy kis zene, képekkel, hogy a hangulat igazán Párizsos legyen.

Az Eiffel Torony reggel fél 9kor.

Párizs látképe az Eiffel Toronyból

Notre Dame a Szajnáról...

Louvre: La Pyramide Inversée

Ma (május 11. hétfő) értem haza Párizsból. Hosszú idő után végre egy kis kirándulás. A szürke hétköznapokból, egyenesen a világ (egyik) legszínesebb városába kerültem.
Marikának köszönhetően, aki volt általános iskolám igazgatónője, felajánlotta, hogy elmehetek velük Párizsba.  Amit így meg is köszönök neki.  Nagyon hálás vagyok érte. Felejthetetlen élmény marad.
Az út után, így hirtelen egyik kicsit túlcsordulnak bennem a gondolatok, és az érzelmek.
Szavakban nehezen leírható.
A franciákat továbbra sem kedvelem, de a város csodálatos. Talán ezért van az, hogy világ legnagyobb művészeinek valahogy Párizshoz és azon belül Montmarte-hoz kötődnek. Legyen szó Picasso-ról, vagy Adyról.
Párizs elvarázsol, és rabul ejt, megbabonázza az embert. Ott csal könnyet az ember szemébe, ahol nem várja, és ott kezd el hangosan hahotázni, ahol nem kell. Megzabolázza az embert, és összekeveri. Kiszínez mindent, semmi sem marad színtelen.
Ez a bejegyzés, csak rövid bevezetője az elkövetkezendő pár bejegyzésnek, amelyeket majd megírok. Írok magáról az útról. Mit és hol, láttunk, és milyen is volt, de írni fogok külön arról is, hogy milyen érzések, milyen gondolatok, és mik játszódtak le bennem.

Szeretném megköszönni a jó társaságot. Külön Beának (Az őrült fogtechnikusnak-remélem nem haragszol ezért), aki a szenvedéseimet a buszban elviselhetővé változtatta, és akinek asszisztálva, bármikor 10 másodperc alatt, egy nagy kacagássá tudtuk változtatni az autóbuszt, és így kiérdemelve  a busz bolondjai címet, pedig megfogadtam, hogy visszafogom magam, ami nem is lett volna nehéz, mert nem voltam formában. A lélek is már csak hányni járt belém és erősen magam alatt voltam, ez szerencsére változott.
Továbbá köszönöm a Disneyland-es különítménynek (Bea, Jutka, Nikola, Vera (néni), Vali) a jó társaságot, és a közös sikítozást a Terror Hotel-ben.
Nekik, Nektek, Nekünk szól a következő videó:

Ez pedig már a bevezetője a következő bejegyzéseknek:

Juhász Gyula: Nosztalgia

Párizs, hol az élet
Forró szíve ver,
Hol pogány üdvösség
Új napja delel:
Ó Párizs, ó Párizs,
Nagy köd eltakar,
Ó Párizs, ó Párizs
Tiéd ez a dal!

Életem pusztáján
Már roskadozom,
Pedig vár rám, vár rám
Napfényes orom.
Ó Párizs, ó Párizs,
Te messze, te szép,
Ó Párizs, ó Párizs
Meglátlak-e még?

Szép a magyar bánat,
Mely erre borong,
Szeretem e tájat,
E hervadozót;
Ó de azért Párizs
- Akit imádok -
Rám vár és várnak rám
Az új zsoltárok!

Mivel ígéretem szeretném betartani, gyors válogatásban feltettem néhány képet, amelyeket ide kattintva lehet letölteni.

Hogyan nyisd meg:

Letöltöd a fájlt. Kétszer rákattintasz. Kinyílik a WinRAR, és kicsomagolod a fájlt.
Ha nem benne, akkor jelezzétek.

Len v krátkosti:
Dnes o 12:30 som sa vrátil z Paríža, kde som bol na výlete, s mojou bývalou základnou školou.
Paríž,  mal na mňa veľký vplyv.  Nebudem to tu rozpisovať, keďže o tom napíšem v najblžších dňoch.
Ako som sľúbil. Kliknite sem, a môžete si stiahnúť, nejaké fotky.

Miért írok most éppen erről? Csodálatos egyáltalán az élet?
Mikor írjon ilyeneket az ember, ha nem éppen válság igején. Válság van, nagy válság. Pénzügyi, gazdasági, morális, politikai, bizalmi, magánéleti…. Önnön magunk került válságba.Általános válság van, és nem a földön, hanem általános válságba került az ember. A humanitás, az érzelmek, gondolataink. Üressé válunk. Lassan elfelejtkezünk önmagunk létezéséről, és kőkeményen hajtunk a mulandó dolgokért. Ilyen vagyok én is, az rögeszmém az autó. Igen, már csak hónapok kérdése, hogy ez is valóra váljon, és életem újra visszatérjen a rendes kerékvágásba, de akkoris….
Mondják életünk túl rövid ahhoz, hogy elgondolkozzunk rajta, pedig hát nagyon is ráférne….
Csodálatos dolgokat hajtunk végre….
Legyen erre példa az autógyártás.  Részemről kézenfogható dolog, mert ezzel foglalkozom.
Mondhatnók, hogy elavult technológia, meg ilyesmi. De aki ezt állítja, az még nem ült autóban. Anno a GM egyik neves igazgatója, azt mondta:”Ha tudnák, hogy abból  a szikrából, és lehelletnyi benzinből,  hogyan szabadul fel annyi erő, akkor már máshol tartanának a motorok.” Igen kérem, magán a folyamaton még nem tudtunk javítani. Nem ismerjük és nem értjük.
Jómagam, amikro éppen a gyártósoron járok, mindig megállok egy részénél a szalagnak. Azon a részen, ahol az alvázat (motor, sebbességváltó, első- hátsó tengely…) és a karosszériát (a váz) összecsavarozzák (kapcsoják). Ezt a folyamatot robotok végzik, kőkemény automatizált  folyamat. A csavarokat is egy gép helyezi be. Milliméterre pontosan, és tökéletesen pontos nyomatékkal csavarja be.  Ez a csoda, nem a robot dicsősége, hanem azoké az embereké, akik ezt kitalálták, és elkészítették.
Tegnap Zwickau-ból hazafelé én is vezettem a főnök Touaregjét, ráadásul kb 250 km-en keresztül. Az autót nem kell bemutatni… Volt bende egy cuki dolog, a teljesen intelligens tempomat. Beállítottam 150-re az automatikát, és a 250km-en keresztül 5x léptem fékre gázra? hogyan lehet ez? Az autó automatikus távolságtartóval volt ellátva. Tehát automatikusan fékezett, ha akadály volt, és ha eltűnt az akadály visszaállt az erediteleg beállított sebességre. Ez is csoda, mert nem fáradsz., és élvezheted 10 hangszórón a kedvenc zenédet.
Lájuk a technikai csodát, de nem látjuk mögötte-benne magunkat. Nem látjuk az embert, hogy ezt is emberek találták ki.

Csodálatos dolgokra vagyunk képesek mi emberek. Bizarabb dolgokra már nem igazén vagyunk képesek. Lehetünk gyorsabak, de mér sok dolog nemváltozik, már csak a világűrben való utazással tartozunk magunkat, és mi lesz utána? Ez egy jó kérdés. Azért csodálatos a világ, mert nem tudjuk. Fantasztikus ugye? Mindennap egy rejtvény, amit estére megfejtünk. És mi a megfejtés, hogy nincs megfejtés.

Douglas Adams ezt írja a Vendéglő a Világvégén című zseniális regényében:

„Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valóban az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.

Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett.”

Melyik elmélet az igaz?
Én azt mondom 42….

Aki nem érti, az vendégem egy sörre, meg egy félre, és egy Bryndzove Halusky-ra.

42

Ebben az időszakban termékeny vagyok.

Ez kemény.
Erdélyi srácok nagyon összehozták. Ez majdnem felér a Panique au Village című figurás mesével.
Szinte művészi értéke van…
Fogadjátok, és élvezzétek…

A román résznek itt a fordítása:

Boszi: Jóistenem-atyám…
K1: Mit mond?!
Boszi: Hát mégis, hogy beszéltek, fiatalok?
K1: Hát emmegmi?
K2: Ejisze románul beszél
Boszi: Tán nem tudtok románul??
K1: Valamennyit…
Boszi: Mi az, hogy “valamennyit”?! De hát a román hadsereg katonái vagytok!
K2: Már nem vagyunk.
K1: Dezertáltunk!
Boszi: Szentistenem, kell jelentselek a katonai rendőrségnek!

K1: Hellóbelló, álljunk-szag meg!
Boszi: Mi az anyád valaga?
K2: Azt a kutyamindenit a keserves fejinek!
Boszi: Úgy feljelentelek, uraim, hogy langot vet a seggetek, uraim!
K1: Hát én ennek béfogom a pofáját, örökre!
Boszi: Álljcsak meg, uram, mit képzelsz, micsinálsz?
K1: Elhallgattatlak!
Boszi: Nem tudsz, uram. A kutyám darabokra tép szét titeket. K2: Kutya? Hol??
Boszi: Itt ne, a kerítés mögött.

Húsvét vasárnapja van, és még hiányzott egy húsvéti bejegyzés. De itt nem nyulakról és a csoki tojásról fogok írni.
Hívő katolikus vagyok, de vannak bizonyos dolgok, amelyeket kicsit másképpen fogok fel. Pl. az is, hogy Nagypénteken elmentem koncertre. Részegre nem ittam magam, sőt egy korty alkoholt sem ittam. Azért mentem oda, hogy együtt legyek olyan emberekkel, akikkel így is kevéset vagyok együtt.  Azt hiszem, ezért senki sem tehet szemrehányást….
Szóval itt van a húsvét a kereszt(y)ény világ legnagyobb ünnepe. Jézus Krisztus feltámadását (győzelmét a halál fölött) ünnepeljük.
Mert az élet nem a halállal végződik, hanem éppen akkor kezdődik el.  Ahhoz, hogy feltámadjunk, ahhoz meg kell halnunk. Jézus megmutatta, és feláldozta magát értünk, ezért a húsvét lényege a feltámadás, nem pedig a halált. A halált ünnepelni nem lehet.
Sokan tévednek, mikor azt hiszik, hogy a kereszt(y)ének éppen Jézus halálát ünneplik. A kereszt jelképe, Jézus áldozatára hívja fel a figyelmünket.
Számomra mindigis a feltámadás volt a fontos, és annak ünneplése, a halál szomorú dolog, de jegyezzük meg, mindig azoknak a nehezebb akik maradnak..
Lev Tolsztoj nagyon jó magyarázatot ad:
“Ha emberi szeretettel szeretünk, a szeretetből könnyen átcsapunk a gyűlöletbe; de az isteni szeretet nem változhat meg. Semmi sem olthatja ki, még a halál sem. Ez a lélek lényege.” Jézus az Isteni szeretet megtestesítője, semmi ördöngösség nincs benne. El kell fogadni, és ezzel a tudattal élni. Attól, hogy hiszel, még nem hülye, és fogyatékos. Sőt még punk zenét is lehet hallgatni.
Amúgy meg mindenki jó étvágyát a sonkához, kolbászhoz, sajthoz, tojáshoz, húshoz meg sütihez. Igen, most lehet vétkezni…

A The Idoru együttes (Melodikus Punk Rock, HC) 2009. április 10.-én Pozsonyban koncertezett. Igen, pont Nagypénteken, és igen, én is ott voltam nem tagadom, és örülök, hogy ott voltam.
Egyszerűen a The Idoru-t nem lehet kihagyni, főleg, ha ott koncerteznek, ahol az ember lakik. Jelen esetben ez Pozsonyt jelentette.
Nagypéntekre való tekintettel nem ittam, de most miközben ezt a post-ot írom, egy finom Gössert kortyolgatok, és ezt most a srácok (The Idoru) egészségére, hogy még sokáig adják nekünk ezeket az élményeiket, mint zenei, és szórakozás terén.
Részemről, ez volt az 5. The Idoru koncert. (2xPozsony, 3xGyőr) De ez a pozsonyi koncert eddig vitte a pálmát. Nagyon jó koncert volt, és mint ahogy Tib is mondta: A szezon (egyik) legjobb hangulatú koncertje volt.
Kérdezhetnék, hogy magyar zenekar szlovákiában, mikor ennyire elvadult a helyzet? Nem lesz hepaj?
Ettől én is tartottam, az első 10 percig, de hamar rájöttem, hogy itt NO Problem.
Kellemes volt a hangulat, szinte nyári meleg.
Mivel a srácok voltak az utolsók, ezért bőven volt időnk dumálni. A hangulat nagyon jó volt.
Elvileg lemezbemutatónek kellett lennie, de mivel késik az egész, ezért csak a myspace-en hallható 4 új számot hallhattuk.
Sajnos a Lack of Credibility és az én személyes kedvencem az After The New Storm elmaradt, sajnos az utóbbit, még koncerten nem hallottam, amit végtelenül sajnálok, ezért remélem majd egyszer megjutalmaznak minket ezzel….
Viszont depressziós időszakaim abszolút kedvence a Shut your eyes, to love, to live hallható volt, és a tisztes megint beleesett a csapdába, mert az hitték, hogy a szám közepe, már a vége.
Cover song-ként a Misfits Halloween-ját hallhattuk, és tombolhattunk rajta… Keresztfiam különlegesen örült neki, mert a múltkori Győri koncerten ez szomorúságára elmaradt, de most kőkeményen pótolva lett.
Drága keresztfiam( Kornél) kicist bekeverte a srácokat, mert a Soldier from nowhere egy kicsit bekavarta, de az improvizálás annál jobban sikerült.

Az, hogy az Idoru mennyire szerethető, és mennyire szeretik mi sem bizonyítja  jobban, mint az, hogy 3x hívták őket vissza. De lehet, hogy az  volt az 4x  is.

Igen, Nagypénteket lehet így is élvezni, és magyar szlovák kapcsolatokat építeni és javítani.
Élvezzétek a képeket, és a The Idoru legújabb klippjét..
Az összes kép innen tölthető le. RAR-ba van csomagolva. Csomagold ki, és nézd meg.

Képek:

Most talán egy kicsit komolyabb hangvételű gondolatok következnek.
Technikailag és minőségileg nem igazán találok kivetni valót a sítúrán, ezért ilyen szempontból nem igazán foglalkoznék a sítúrával.
Értékelném viszont azt, hogy mit adott lelkileg a sítúra. Próbálok válaszolni arra, hogy mitől volt jó.
Van egy közösség, amelynek tagjai, többé – kevésbé igyekeznek összetartani, együtt lenni. Örülni egymásnak. Nekem ebből a közösségből vannak a legjobb barátaim, és erre büszke is vagyok. A sítúra elején aggódtam, mert pár olyan ember nem jött el, akik meghatározói (kulcsfigurái) voltak eddig a sítúráknak. Gondolok itt József atyára, akit aztán Sranko László atya tökéletesen helyetessített.  A “kamara” misék prédikációinak nagyon mély tartalmuk volt. Hiányzott “Hegedűs” Pista és “Fotós” Iván (e1), és még sorolhatnám. De fő a változatosság.
Egy sítúrát, egy nagy közösségi akciót, a visszhangokból lehet felismerni. Holnap lesz 1 hónapja, hogy elkezdődött a sítúra, az élmények halványulnak, de az érzések, amiket akkor éreztünk, és közvetlen utána, örökre megmaradnak. Milyen érzés ez nálam?
Hogy őszinte legyek, mikor hazaértem, nem találtam a helyem, és hát, erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne kezdek el bőgni, mint egy kisgyerek. Megrázó élmény volt, de hogy őszinte legyek egyes emberek váltották ki bennem, ezt az érzést. Gondolok itt azokra a családokra, akik velünk voltak. Kicsik és nagyok, jó látni, hogy még léteznek normális családok.
Igen, olyan dolgokat, látni és megtapasztalni csak olyan közösségben lehet, ahol (a nézeteltérések ellenére is) a szeretetre épülnek a kapcsolatok.
A 2007-es zubereci sítáborról ezt írtam:
“Lelkiekben fejlődni ajándék, de ezt értékelni tudni és továbbadni, kegyelem…” Ez a mostani sítúrára kétszeresen is érvényes.
Mikor a vasárnapi  mise utáni kávézáson, páran újra találkoztunk, nekem minden bajom elmúlt. Ahhoz, hogy visszaálljon a lelki egyensúlyom  szükség volt az újra találkozásra.
Ili-nek azzal jöttek a Vicián gyerekek nagy szülei, hogy mi mit csináltunk a gyerekekkel, mert olyan búval béleltek, és szomorúak voltak (még el is sírták magukat???), hogy nem tudták mi történt. Erre kiderült, hogy hiányoztunk, mégpedig mindenki egymásnak kölcsönösen….
Itt is szeretném mindenkinek megköszönni a segítségét. A közösségnek a támogatást (lelki és anyagi) és a bizalmat. Külön megköszönném Sranko László atyának hogy eljött közénk, és lelki vezetőnk volt a sítúra alatt. Köszönöm Árvai Ilinek, és Demjanics Marisnak az esti programok szervezését. Az ő munkájuk nélkül nem lettek volna ilyen színesek az esték. Végezetül, köszönöm mindenkinek, hogy egy ilyen jól sikerült az idei sítúra, mert hiába jó a szervezés, ha a részvevők nem igazán működnek együtt.
Hmm…. Igen, nem a szavak, hanem ezek a jelzések jelentik azt, hogy jó volt, és amit csináltunk, jól csináltuk, és igen, folytatni kell, mert van miért, és kiért.
Befejezésként József atya gondolataival zárnám le az összefoglalót, amelyet a 2007-es zubereci sítúráról mondott.
“Nyilván nagyobb erőfeszítést követel feljutni a hegyre, mint lesiklani. Ám, ha felértünk a hegynek a tetejére, megdobban a szívünk a káprázatos látványtól…. A lelki élet is egy sípálya, ahol az Úr a felvonó. Az ő kezébe kell kapaszkodnunk hibáinkkal, rossz szokásainkkal való napi küzdelmeinkben, hogy mind jobban megközelítsük, a hamisítatlan értékek szerinti élet csúcsát. S ha elértük, semmivel sem pótolható, csodálatos élményben lesz részünk, amit a Biblia eképpen fogalmaz meg: “Szem nem látta, fül nem hallotta, amit az Úr azoknak készített, akik őt szeretik…”

Viszlát 2010-ben.

Csoportkép

Elérkeztünk az utazás napjához. Mindenki kómás egy kicsit, ki a nehéz és hosszú éjszaka miatt, ki azért mert most éppen nem akar hazamenni, ki pedig mind a két ok miatt.
Lázas pakolás, aggódás. Ki autóba pakol, ki pedig próbálja egybe fogni cuccait, hogy legalább a buszig kibírja. Búcsúzkodások,  nagy hallgatások, senki sem érti miért.
Igen a hazautazás mindig egy olyan, mintha menekülnénk a realitástól. Ha egy nagy közösség jól érzi magát együtt, akkor nehéz kiszakadni ebből, de erről majd az összefoglalóban írnék.
Tehát megérkezett a vonatozókért a busz, ami már nem egy rozzant Karosa volt, hanem egy nagyon pöpec VOLVO. Az autósok később indultak. Én személy szerint még el akartam érni a csapatot Liptószentmiklóson, ami sikerült.  A vonatosok elindultak a vonattal, én pedig Enikő társaságában elindultam Pozsony felé. Kicsit (vagyis jóval) halgatag voltam az úton, és nem is igen maradt meg bennem semmi, csak annyi, hogy megint elhagytam a hátsó ablaktörlőmet. De sebaj.
Pozsonyba a vonat előtt érkeztem nagyjából úgy egy 30 perccel, de vhgy nem is érzékeltem. Vhogy hirtelen megjelentek újra az ismerős arcok az állomáson. Akiknek hoztam cuccot, azok elvették a cuccokat, és mindenki hazament. Ami érdekes, de lehet, hogy csak nekem tűtn fel, hogy nincs igazán búcsúzás, de ennek talán az-az oka, hogy ha gyorsan csináljuk, akkor nem fáj. Az elinduló autó után nem szabad visszafordulni….
Ez lett volna A SÍTÚRA. A következő bejegyzés is a sítúrával kapcsolatos, de az már egy szubjektív szervezői értékelés lesz.

Tehetetlenség és......

Az autó ablakából

Robogás haza....