Archívum

május, 2009 archívuma

“Szeresd jobban, Uram, az én szegény hazámat!”

május 30th, 2009 Nincsenek hozzászólások

Ma volt a csíksomlyói búcsú. A csíksomlyói búcsú, az a hely, ahol minden éven, nem csak a székelyek és erdélyiek vesznek részt, hanem a világ magyarsága. Ahol együtt imádkoznak, egymásért, másokért és értünk. Csíksomlyó, minden magyar búcsúja. Babba Mária, az aki minket arra emlékeztet, hogy honnan indultunk, és mik vagyunk. Nem szabad felednünk, hogy kik vagyunk.
Attila, és Árpád népe, Szt. István király népe. Magyarok vagyunk, azok a magyarok, akik megállították a törököt. Azok a magyarok, akiket soha senki és semmi eltiporni, ésmegsemmisíteni nem tudott. Határok választanak el minket egymástól, de szívünket, és érzéseinket, hazaszeretetünket nem választja el semmi. A határokat szívünkben kell kitörölni, nem pedig a térképről. Magyarnak kell maradnunk, de európai magyarnak, aki büszke magyarságára, és európaiságára. Nem engedni elveszni kultúránkat, és nyelvünket.
A Csángó Himnuszban van egy versszak:

Halljuk, áll még Magyarország,
Úristenünk, te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.

Szívszirító dolog, de nagyon is ésszerű, és jelenben aktuális az, hogy a Csángók az anyaországiakért könyörögnek, hogy megmaradjanak magyarnak, és ne engedjék elveszni őket, mert kötődnek hozzánk. Mivel én sem vagyok anyaországi, én is megtehetném, hogy így könyörgök, de mindennek ellenére Szlovákiában a magyaroknak még aránylag jó dolguk van.  Sokkal jobb, mint a Csángóknak, vagy Székelyeknek. Ezért nekünk felvidéki magyaroknak sem szabad elfelejtkeznünk Erdélyről, Székelyföldről és Csángóföldről.
Nem akarok antiszemita és rasszista kijelentéseket tenni, de amiért mi magyarok veszélyben vagyunk, azoknak ezek az emberek az okai.
Mielőtt továbbolvasnátok, hallgassátok meg Pálffy István betiltott bejegyzését: “Veszélyben a mi hazánk..”

Mindenki törölje ki a könnyeket a szemeiből, és olvassa tovább
Hát igen, mikor mi magyarok bezárjuk az iskoláinkat, akkor ne csodálkozzunk, hogy ezt énekli a Csángó:
Idegen nyelv béborja nyom,
Oláh papocskák nyakadon.
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.

Én Istenem mi lesz velünk?
Gyermekeink, s mi elveszünk!
Melyet apáink őriztek,
Elpusztítják szép nyelvünket!

Amikor már az embert a saját anyanyelvén sem hagyják (engedik) imádkozni, ott kezdődnek igazán a bajok. Könnyen beszélünk mi, amikor magyar misén veszünk részt, és magyar iskolában tanulhatunk. Persze lehet mondani, hogy a nacionalisták mit művelnek, de lássuk be. Mi nagyon jó helyzetben vagyunk Szlovákiában.
Csíksomlyó arra hívja fel a figyelmünket, hogy össze kell fognunk, lélekben és szívben, hogy: A Szeretet, Szolidaritás és Szinergia újra magyar kategória legyen. A szégyen padról pedig, tessék felállni.

Csángó himnusz:
http://www.youtube.com/watch?v=ZyZW8qLPrOo

– Mit keres? – Egy életen át tartó pillanatot.

május 22nd, 2009 Nincsenek hozzászólások

Ady Endre: Páris az én Bakonyom

Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sűrűs, gigászi vadon.
Pandúr-hada a szájas Dunának
Vághat utánam:
Vár a Szajna s elrejt a Bakony.

Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok és merek,
Hitszegő vagyok Álmos fajából
S máglyára vinne
Egy Irán-szagú, szittya sereg.

Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegénylegényét
Őrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.

Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek;
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.

Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet magyar sikon:
Engem borít erdők erdője
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.

1907
Párizsi bóklászásaimnak utolsó bejegyzése.
A következő sorok, meghökkentőek lesznek. Azokat a gondolatokat, és eseményeket írom le, amelyek Párizsban a Montmartre-on történtek velem, és jártak a fejemben.Igen, a párizsi (Montmartre-i) csoda.
-Biztos, hogy a fejemben? Én voltam az egyáltalán?Nem hiszem.  Akkor, és ott nem én voltam az, vagy pedig egy az-az énem, aki mindig is bennem volt, csak mesterségesen elnyomom?-
A parfüm múzeum után, a Montmartre felé vettük az irányt. A busz kitett minket, és volt egy óránk kajálni. 7ed magammal McDonalds-ba mentem, és ott megfordult velem a világ. Magyarul beszélgettem a srácokkal, közben segítettem nekik angolul rendelni, de nem sokáig kellett. Kijött hátulról a konyhából egy nagyon szimpatikus lány -látni lehetett, hogy nem Francia-(ahhoz túl szép volt, és kedves) és megszólalt:
-Sziasztok, hallom magyarul beszéltek, segítek nektek.
Én azt hittem lehidalok. Padlót fogtam. Köpni, nyelni nem tudtam.
– Ez hihetetlen. Párizs, egy McDonald’s-ban. Egy magyar lány szolgál ki. Sajnos nem tudtam meg a nevét, csak annyit, hogy Sopronból van.-
Mikor észhez tértem, próbáltam beszélgetni vele egy kicsit. Általános témák voltak. (Honnan vagyunk, mit csinálunk….) Kicsit nehezen ment akkor a beszéd. Neki is, nekem is. Hihetetlen volt, és láttam a lány szemében a vágyakozást, a honvágyat. Azt hiszem, ha ott és akkor megkérdezem tőle, nem akarsz-e hazamenni, szerintem azonnal hazamegy.
-Láttam a honvágyat. Láttam abban a tekintetben a hazavágyódást, és a haza szeretetét. – Leírhatatlan érzés, amit felejteni nem lehet. Az érzés megmarad.
Mikor megkaptuk kajánkat, leültünk megenni. Én pedig közben elkezdtem lökni a sódert. Kegyetlen mennyiségben, Fábry Sanyis minőségben. Mint akit megzaboláztak. A srácok sírtak körülöttem a nevetéstől, én pedig csak mondtam- Kajálás után felbattyogtunk a találkozó helyre, és ott folytattam tovább. Ömlött belőlem a sületlenség. Egészen végig, volt röhögés, az tuti. Lassan felértünk a Montmartre-ra, és kezdtem lenyugodni. Mikor beléptem a Sacre Coeur székesegyházba. Lenyugodtam. Lelkem megnyugodott, de még parázslott.R övid elmélkedés után kiléptem a székesegyházból, és újra lángra lobbantam. Párizs látképe, amit a Montmartre tár elénk, leírhatatlan. Már értem, hogy Picasso, Dali, Henry Toulouse-Lautrec, Márai és Ady miért szerették annyira Párizst és Monmartre-ot. Ezért az érzésért, ezért a hajtóerőért. Mikor megkaptuk a szabad programot, kiszakadtam, vagy mondhatni kitéptem magamat mindenből.Egyedül járkáltam.  Karikatúrát akartam rajzoltatni…, és sikerült. Ahogy ott ültem 3 dolog járt a fejemben:
1. Édesapám: Dusza István. Neki köszönhetem azt, hogy megértettem, mi az a bohém világ és művészi élet.  Neki köszönhetem, hogy olyan szemeket (lelki) kaptam, amelyek átlátnak a lélek falán, és meglátják a láthatatlant., hogy úgy nézek a világra, mint a csodára, és úgy nézek a másik emberre, mint emberre, Isten teremtményére, aki a maga tökéletlenségében tökéletes. Mert akkor ott, egy másik világ nyílt meg előttem. Mintha párhuzamos időben, évszázadok lettek volna jelen, ott és akkor.
2. Az Absinthe: A világ egyik legtitokzatosabb alkoholtartalmú itala. A „la vie bohème”(bohém élet) delíriumának anyja. A zöld múzsa, mely minden művészből, aki ezt itta a Montmarte-on kivarázsolta lelkéből a legsötétebb, és legvilágosabb sarkakat. Azért születtek ott, annyira ellentmondásos művek. A tudatalatti teljes felszabadulása, az amely ezeken a műveken látható.
3.Az életen át tartó pillanat: Nem akartam, hogy vége legyen. Azt akartam, hogy ez-az érzés örökké tartson. Azt akartam, hogy életem részéve válljon, az a pillanat, hogy mindig magamban hordozhassam, és sose feledjem, hogy maga az élet, az a pillanat, amely egy életen át tart. Ehhez nekem Párizsba kellett eljutni, ahpva vissza kell térni, mert sajnos az Absinthe-ot nem sikerült meg innom, mert nem jutott rá időm.

Ez volt a párizsi csoda. Következő alkalommal belülről is megszeretném csodálni a Moulin Rouge-t. Azt hiszem azt a látogatást nem fogom meggyóni, mert valahol az is én vagyok….
Végezetül pedig szóljon a Lady Marmelade (Moulin Rouge).
Ugye mennyire jó ez a szám?

http://www.dailymotion.com/video/x240x9_christina-aguilera-lil-kim-mya-pink_music

Montmartre I.

Montmartre I.

Montmartre II.

Montmartre II.

Montmarte III.

Montmarte III.

Aux Champs-Élysées

május 11th, 2009 Nincsenek hozzászólások

Ma (május 11. hétfő) értem haza Párizsból. Hosszú idő után végre egy kis kirándulás. A szürke hétköznapokból, egyenesen a világ (egyik) legszínesebb városába kerültem.
Marikának köszönhetően, aki volt általános iskolám igazgatónője, felajánlotta, hogy elmehetek velük Párizsba.  Amit így meg is köszönök neki.  Nagyon hálás vagyok érte. Felejthetetlen élmény marad.
Az út után, így hirtelen egyik kicsit túlcsordulnak bennem a gondolatok, és az érzelmek.
Szavakban nehezen leírható.
A franciákat továbbra sem kedvelem, de a város csodálatos. Talán ezért van az, hogy világ legnagyobb művészeinek valahogy Párizshoz és azon belül Montmarte-hoz kötődnek. Legyen szó Picasso-ról, vagy Adyról.
Párizs elvarázsol, és rabul ejt, megbabonázza az embert. Ott csal könnyet az ember szemébe, ahol nem várja, és ott kezd el hangosan hahotázni, ahol nem kell. Megzabolázza az embert, és összekeveri. Kiszínez mindent, semmi sem marad színtelen.
Ez a bejegyzés, csak rövid bevezetője az elkövetkezendő pár bejegyzésnek, amelyeket majd megírok. Írok magáról az útról. Mit és hol, láttunk, és milyen is volt, de írni fogok külön arról is, hogy milyen érzések, milyen gondolatok, és mik játszódtak le bennem.

Szeretném megköszönni a jó társaságot. Külön Beának (Az őrült fogtechnikusnak-remélem nem haragszol ezért), aki a szenvedéseimet a buszban elviselhetővé változtatta, és akinek asszisztálva, bármikor 10 másodperc alatt, egy nagy kacagássá tudtuk változtatni az autóbuszt, és így kiérdemelve  a busz bolondjai címet, pedig megfogadtam, hogy visszafogom magam, ami nem is lett volna nehéz, mert nem voltam formában. A lélek is már csak hányni járt belém és erősen magam alatt voltam, ez szerencsére változott.
Továbbá köszönöm a Disneyland-es különítménynek (Bea, Jutka, Nikola, Vera (néni), Vali) a jó társaságot, és a közös sikítozást a Terror Hotel-ben. 🙂
Nekik, Nektek, Nekünk szól a következő videó:

Ez pedig már a bevezetője a következő bejegyzéseknek:

Juhász Gyula: Nosztalgia

Párizs, hol az élet
Forró szíve ver,
Hol pogány üdvösség
Új napja delel:
Ó Párizs, ó Párizs,
Nagy köd eltakar,
Ó Párizs, ó Párizs
Tiéd ez a dal!

Életem pusztáján
Már roskadozom,
Pedig vár rám, vár rám
Napfényes orom.
Ó Párizs, ó Párizs,
Te messze, te szép,
Ó Párizs, ó Párizs
Meglátlak-e még?

Szép a magyar bánat,
Mely erre borong,
Szeretem e tájat,
E hervadozót;
Ó de azért Párizs
– Akit imádok –
Rám vár és várnak rám
Az új zsoltárok!

Mivel ígéretem szeretném betartani, gyors válogatásban feltettem néhány képet, amelyeket ide kattintva lehet letölteni.

Hogyan nyisd meg:

Letöltöd a fájlt. Kétszer rákattintasz. Kinyílik a WinRAR, és kicsomagolod a fájlt.
Ha nem benne, akkor jelezzétek.

Len v krátkosti:
Dnes o 12:30 som sa vrátil z Paríža, kde som bol na výlete, s mojou bývalou základnou školou.
Paríž,  mal na mňa veľký vplyv.  Nebudem to tu rozpisovať, keďže o tom napíšem v najblžších dňoch.
Ako som sľúbil. Kliknite sem, a môžete si stiahnúť, nejaké fotky.