Archívum

november, 2008 archívuma

Rendőrök a bankomat körül, avagy, jó résen lenni.

november 30th, 2008 1 hozzászólás

Jó keresztény emberként ma reggel voltam misén, amit félig kómásan próbáltam átélni, több kevesebb sikerrel. Mise után pedig irány ki a karácsonyi vásár (vianocne trhy) egy krumpli langosra (lokse), es mivel kocsival voltam bambira. Anyamat a templomban hagytam, mert József atyának volt vmi előadás, én meg gondoltam maradjon ott az övéi között, én ma kommersznek szentelem napi többi részét. Szóval Ilivel kimentem a vásárra, és ott megtömtem a majmot. Utána, mivel hát ugye a péntek ész szombat esti akciók után üres volt pénztárcám, elindultam bankomatba pénzt kivenni. Tolom is be a kártyát az automatába, erre:
Hoppáááá!!! Kártyát kapom ki, mert marha gyanús volt a kártyabeadó, és lassan vette be. Mondom, inkább itt nem veszek, hát elmentem egy másik sokkal bizalomgerjesztőbb automatához, és betankoltam. Ez eddig nem is igazán lenne izgalmas történet, de volt folytatás.
Miután anyum kimenekítést kért, vele is elmentem forraltborra, vagyis Ő ivott én nem.
De pénzt megint tankolnom kellett, mert vettem pár apróságot.
Megint elnézek a gyanús bankomat felé erre, látom, rendőrök állnak előtte, pénz kivételi szándékomat színlelve odamásztam közelebb, és mondják, hogy ne vegyek ki pénz, mert “le van hallgatva” az automata, mutatja, hogy ott van benne a mobil elrejtve, és hogy a kártyaolvasóban, pedig a kártyamásoló. Szóval, aki benyomja a kártyáját, és pénzt vesz ki, annak lőttek, mert a PIN kódot veszi a kamera, a kártyát meg lemásolták. Mondom nekik, aha jó, eddig is gyanús volt a bankomat és nem vettem ki lóvét, de gyanúm bebizonyosodott. A pénzautomatából, pénzlopóautomata lett. 🙂
A mai napon szerencsén volt. MEgéri szemfülesnek lenni, és odafigyelni a legkisebb apróságokra is.
Itt van egy link mire kell figyelni az automatáknál, mik a gyanús jelek.
http://www.zive.sk/Spravy/Ked-platobnu-kartu-ktosi-skopiruje/Historia-bezpecnosti-skimming-slovnicek/sc-30-a-277333-ch-186111/default.aspx

A lényeg, hogy ez az automata, egy Posta Bankos (Postová Banka a.s.) automata volt a Lőrinc  utcán (Laurinská ulica). A dolog poénja abban van, hogy ez egy bank fióknak az automatája. Hiába, a lámpa alatt van a legnagyobb sötétség.
Egy tuti, a Tatra Bank (Tatra Banka a.s.) automatái a legbiztosabban. A mésik lényeges dolog. Minnél előbb csipkártyás bankkártyát kell kérni a tisztelt banktól.
Legyetek résen.

A HD érzés, avagy jól jön egy szemüveg.

november 22nd, 2008 23 hozzászólás

Hétfőn megleptem magam egy PlayStation 3-al. Mivel még eddig ilyen játék konzolom nem volt, mert eddig a csakis kizárólag a számítógép híve voltam.
Mivel januárban lecseréltük a TV, ezért egyre jobban elkzdett izgatni ez a HD dolog. A nyáron frissítettem a számítógépem, és meglestem pár HD filmet. A dolog megtetszett, ezért elkezdtem azon dolgozni, hogy veszek egy nagy monitort (minimum 24′-est), és cserélek anyummal, Ő megkapja notebookom, én pedig hozom magamhoz a dobozt. A terv módosult, először a PlayStationt vettem meg.
A bekötés egyszerű és gyors. Bedugtam 3 kábelt: HDMI a TVbe. Optikus audio kábel az 5.1-es Yamaha erősítőmbe, és hát ugye 230V. 🙂 Gombot benyom rendszer bekapcs,majd 5 perc konfigurálás, és ment is a játék.
Első játékként a Need 4 Speed Pro Street-et szereztem be. (Remélem karácsonyig beszerzem a Call Of Duty 3-at is.)
Hát a képtől elájultam, nem akarok semmi rosszat mondani, de ha PCből akarom kihozni ezt a teljesítményt akkor az nem 400 euróba kerülne. A kép álomszép, és az én téven még nem is megy FULL HD-n, csak az 1080i-t bírja, de a szakik inkább a 720p-t ajánlják, ezért én is ezen futtatom.
Őszinte leszek, ennyire tiszta képet még csak üzletekben láttam promó videókon. Most pedig otthon van a nappalimban. Részemről 100%-os az elégedettség.
Akinek nem szive ügye az óriás teljesítményű gép, az inkább vegyen irodai munkára vmi olcsó masinát, szórakozásra pedig PS3-t. Lassan úgyis mindenkinek minimum HD Ready-s LCD, Plazma vagy OLED TVje lesz. Multimédia centernek tökéletes. Eddig mindent lejátszott, bár mondjuk az a HD Divx-eket (.mkv és társai) még nem próbáltam, de szerintem ez is csak egy firmware frissítés kérdése lesz.
Megleptem magam egy blue-ray filmmel is, ami egy egyszerű természet film, de mivel a képre voltam először is kiváncsi, ezért erre a célra a dokumentum filmek felelnek meg a legjobban.
Az eredmény minden várakozást felülmúlt. A kép eszméletlen, a kengurun még a bolhát is láttam, és a hang? A legjobban az tetszett, hogy lehetett még az is hallani lehetett, amikor a kenguru megvakarta magat. Ami az egészben kellemetlen, hogy szemüveget kell felvennem, mert már ehhez az éles képhez gyenge a szemem. Hiába nem kell hordanom állandóan, a játékhoz fontos lesz. A részletek néha már elvesznek. Hiába, ez a rövidlátók átka.
A cseresznye a tortán pedig a bluetooth-os gamepad. Milyen jó is a kanapéról elterölve játszani.

Igen szerintem ez a HD életérzés. 😀

Rendszervaltas, vagy egy váltásnyi rendszer

november 16th, 2008 Nincsenek hozzászólások

November 17.-én ünnepeljük a bársonyos forradalmat, ami ugye a kommunista rendszer bukasat jelentette. A nagy szocialista zöldparadicsomból belelkerültünk a nagy kapitalista maszlagba. A gazdasági oldalát nem elemzem, de azt hiszem, nem igazén nevezhető bárcsonyosnak, mert lehet, hogy fegyver nem dördült el, de sajnos szívtunk, még ám sokat, és még most is, mint a torkos borz.
Lényeg az, hogy nem mindenki élete lett éppen bársonyos a rendszerváltás után, és ráadásul mire egy kicsit normalizálódna ez a helyzet jön egy szerencsétlen gazdasági válság, hogy megint lenyomjon minket a padlóra, mert le fog.
Szóval 19 éve ilyenkor szüleim nyakában ülve kint voltam a tüntetéseken, és keményem ujjaimmal “V” betűt formálva csápoltam kinn a főtéren. Voltam tüntetésen Kassán és Pozsonyban is.  Sőt, repülőn is akkor ültem először. 🙂 Szép emlékek.
De mi is történt.  Megemlítenék pár fontos eseményt az elmúlt 19 évből.
Magyarország:
1. Antal kormány, Erőteljes fejlődés
2. Horn kormány. A szopás időszaka, meg a Bokros csomag.
3.Orbán kormány. Helyrálló helyzet???
4. A nagy leégés. A “beszédhibás” Medgyessy és a “tesze-tosza” hazudós Fletó bohóc.
Szlovákia:
1993-ban ketté válik Csehszlovákia.
Meciar kormány egészen 1998-ig. Megcsinálták maguknak a kisSvájcot, az emberek meg kínlüdtak.
1998-2006 – Szlovákia Európa új gazdasági kisTigrise. Az országot, kiráncigálják a csunyából, csak éppen lemosni felejtették el, és mire lecosrgott volna, meg leszáradt volna, új kormány jött.
2006-??? Egyszerűen kifjezve a jelenlegi helyzetet Daniel Lipsic KDHs parlamenti képviselőt idézném:
“November 17. egy szép gondolat, egy kulcsfontosságú eseményre való megemlékezés, de jelenleg az a probléma, hogy akik ellen 1989 novemberében felléptünk, és akik ellen küzdöttünk, most újra kulcspozíciókat töltenek be a szlovák politikában.
Nincs ez most másképpen Magyarországon sem, ott is a vörösök kapirgálnak megint a szemétdombon.
De azért nem látom ennyire feketén a dolgokat.  A “bársonyos” forradalom nekünk hétköznapi embereknek kulcsfontosságú. Szabad vallásgyakorlás, sajtószabadság, szabad kereskedelem, és a vasfüggöny leomása.
KImentek az oroszok! RUSZKIK HAZA! Milyen jó volt ezt kiabálni.
Nem felejtem el, mikor nagyapám a novemberi estéken, mindig könnyes szemmel jött ki a konyhába a híradó után. Mondván: Hát ezt is megértük.
http://www.youtube.com/watch?v=4p7JYfmc_Os&fmt=18

Hát meg. Szabadok lettünk, de meddig? Szabadok lettünk, de mi lett velünk?
Kicsit fejére állt a világ, de inkább élek ebben a kicsit romlott világban, minthogy visszamenjek a zöld paradicsom világába.
Mert: Győz az igazság!!!!

Kofola song

november 11th, 2008 Nincsenek hozzászólások

Zdravim! Pokousim se to napsat po Cesky. Prominte mi, kdyz to nebude na 100% dokonaly. Toto videjko jsem nasel na YouTube. Brutalni pisnicka. Je to pecka.  Zevraj je to prvni pisnicka Chrise Barickmana v ceskem jazyce, ale povedlo se to, a to paradne.
“Nemam rad prirodu, ale mam rad, KOFOLU!” Ja prirodu mam rad, ale i Kofolu, a s cukrom i  bez cukru, aj s citronovou stavou, ale i se skoricou. 🙂 Proste KOFOLA je fajn.
“Mozno jsem mlyny, a taky jsem tlusty, ale jse SEXI no to je jasny. Mam velke cislo, a platy v daniach, nezberam holky, kaslu na ne.”
Toto by jsem mohl spivat i ja. Uplne s tym chlapkem souhlasim.
KOFOLA je to co naozaj spaja Cesko so Slovenskom, a Slovensko s Ceskom. KOFOLA kdyz ji milujete neni co resit.
Preji Vam vela legrace s touto pisnickou. 🙂

Vallástolerancia, avagy kiheréljük kereszténységünket?

november 8th, 2008 7 hozzászólás

A héten valamelyik este valamelyik TV adón a híradóban arról beszéltek, hogy angliában (OXFORD) a Karácsony ünneplését, mint olyan nem fogják propagálni, hanem fény ünnepként fogják emlegetni. Ezt pedig azért, hogy a nem keresztény vallású embereket ez ne frusztrálja és zavarja. Meg all az eszem. Európa hivatalosan is legalabb 1600 éve már keresztény.  Az egyházra, és a vallásra alapult minden. Ráadásul sok országban évszázadokon keresztül az egyház(ak) volt(ak) azok, amelyek elláták azokat a feladatokat, amelyeket most az állam lát el. (Betegápolás, Egészségügy, Oktatásügy, Szociálisügy…) Mára már változott a világ, egyre kevesebb a magát hívő embernek vallü ember, aki gyakorolja is hitét.
Viszont, hogy eltörölni, semmisé tenni, néhány muzulmán és hindu miatt a keresztényi Európa második legnagyobb ünnepét, ez nem más mint európaiságunk, hagymányaink, és kultúránk kiherélése.
Kérdem én, miért csinálja ezt európa, minek ez a nagy tolerancia.  Európa nemzetei egymás ellen vannak, de minden ázsiai, és afrikai népnek meg nyaljuk a popóját. Nincs problémám ezzel, de azért legyünk büszkék arra akik vagyunk.
Kérdem én, ha ilyen helyzet lenne pl. vmelyik muzulmán (mohamedán) országban, vagy vmelyik, buddhista, vagy hinduista országban, ők mennyire lennének toleránsak. Mennyire tüntetnék el hagyományaikat? Szerintem semmenyire. Akkor nekünk miért kell? Vallásukat gyakorolják ahogy akarják, nem korlátozza őket senki, na de nehogy már mi alkalmazkodjunk hozzájuk, hogy véletlenül nehogy frusztrált legyen kicsi lelekecskéjük.
Azt hiszem újra kersztre feszítjük Jézust. Az USAt és Kanadát se kell félteni, mert ott ez már bevett szokás, hogy az iskolákban nem beszélnek a karácsonyról, mert ez frusztrálhatja a nem keresztény vallásúakat.
Felháborít ez az egész, és már egyszerűen botrányos.  Egy dolgora vagyok kiváncsi. A VAtikán erre hogyan kíván reagálni, és miként akarja ezt megakadályozni, mert ezt meg kell. Ez nem tolerancia, hanem önkasztrálás. Tiszteletem az elvtársaknak. Kezdem úgy érezni, hogy a KApitalizmus, is a Kommunizmusba vezet, csak nagyobb a kerülőút.

A tobbiben, meg maradjunk függetlenek.

A tobbiben, meg maradjunk függetlenek.

Cool

Cool